Cékla - egészséges és finom. Gyerekként csak menzás savanyúságként találkoztam vele, és köszönöm, nem kértem belőle. De hát, változik az ember...
A céklával kapcsolatban két személyes tapasztalatra tettem szert: az egyik, hogy - minden híresztelés ellenére - nem veszíti el a színét akkor sem, ha főzés előtt meghámozzuk. A másik az, hogy édes. Nagyon.
Első sült céklámat egy olyan recept szerint készítettem el, amiben a kockára vágott céklát sütés előtt nem csak olajba, hanem mézbe is beleforgatták. Ehetetlenül édes lett. Még nekem is, aki a terheléses cukorvizsgálaton kapott cukros víz után azt mondtam, hogy ez jólesett. (Amúgy szerintem bármelyik kóla édesebb annál az oldatnál.)
Azóta a kis cékla darabkákat csak sózom, borsozom, olajozom, és esetleg valamilyen fűszert adok hozzá, például rozmaringot. Teszek mellé jó pár gerezd fokhagymát és néhány négybe vágott hagymát - csak mert ezeket is szeretjük sütve, és az egész tetejére egy felkarikázott citromot. 200 fokos sütőben megsütöm. Végül mindig adok hozzá joghurtot is - minél savanykásabb, annál jobb.
A sült, fűszeres csicseriborsó jó "köret" lehet hozzá. Egy kis olajba belekeverjük a kiválasztott fűszereket. Amit csak szeretnénk. (Pl.: só, gyömbér, kurkuma, chili, vagy éppen fahéj.) A megszárítgatott konzerv (főtt) csicseriborsót beleforgatom, és forró sütőbe teszem. Akár a céklával egyszerre is lehet sütni, de sajnos a kis borsócskák egy bizonyos hőmérsékleten elkezdenek egymás után felrobbanni. Szóval, vagy ki kell utána takarítani a sütőt, vagy ilyenkor ki kell venni. Nem lesz ropogós. Estleg olajban lehetne ropogosra sütni - nem fogom kipróbálni -, de így is finom.
No comments:
Post a Comment