With plum-coloured wrinkles on her face,
Another autumn day is waking up.
Morning fog drools down the edge of her lips,
Her eyelashes flutter with lazy lust.
She streches herself, pushes aside
Her heavy duvet, full of gloomy shades.
Her kiss is tired, leaf-litter fragranced,
She powders the winter's deepening trace.
She puts her long hair into a bun,
Tousled bronze with silver gossamer strands.
Time is running... She is just leaving and
Evening is already painting the lands.
Reggel
Szilvaszínű ráncokkal arcán
Ébredezik egy újabb őszi nap.
Ökörnyál fénylik szája sarkán,
Lehunyt szeme még álomtól dagadt.
Nagyot nyújtózik, félretolja
Komor ködöktől súlyos paplanát.
Avarszagú, fáradt a csókja,
Aranypor borítja sminkasztalát.
Bronzhaját kócos kontyba tűzi,
Ősz tincseit látva már csak legyint.
Rohan az idő, őt is űzi...
Épp csak elindul, s este lesz megint.
