20 March 2018

Cousins

Once upon a time,
Two little, little girls,
One blonde and one blonder,
Enjoyed the sweet summers.

They splashed in the lake,
Then lay and watched the sky,
Named all the fleecy clouds,
Stared at a butterfly.

They played hide and seek
Around the dreamy house,
Sang together with wrens,
And giggled with the doves.

When they took a walk,
In their same blue dresses,
Everybody smiled, ‘cause
They endlessly chatted.

They picked wild flowers
On droning green meadows,
And then they slept among
Sunshine scented pillows.

Many summers bathed
In the waves of that lake…
Times have changed so much,
Just memories remained.

The two girls grew up,
The blonde, and the brunette.
One went to the right and
the other to the left.







Egykor


Két pöttömnyi lányka,
Egy szőke és egy szőkébb,
Életük nyaranta,
Egykor még, összeszőtték.

Egy kádban pancsoltak
A rózsalugas mellett,
S mindketten nyafogtak,
Ha ebédelni kellett.

Bújócskát játszottak
Az erdőszéli házban,
Majd együtt aludtak
Nagy dunyhák közt az ágyban.

Egyforma ruhában,
Ha kirándulni mentek,
Be nem állt a szájuk,
Vég nélkül csicseregtek.

Nem mindig értették,
Miről beszél a másik,
De ez gyerekkorban
Még nem is igen számít.

Balaton vizében
Sok nyár fürdött azóta,
Más ma már a világ,
De ugyanaz a móka.

Felnőtt a két lány is,
A szőke és a barna,
Erre jár az egyik,
A másikuk meg arra.




Snowy March











Skywatch Friday

04 March 2018

Maybe we'll meet


Maybe we'll meet sometime.
Maybe I’ll even know.
Maybe you'll look away,
maybe I let you go.

My way’s only a path,
where people slowly walk.
Heading further away,
others rush on main road.

Sometimes I eagerly
wish for the distant lights,
still, I dream on alone,
through starless, silent nights.

And though I hear you call
my name in falling rain,
the words lost in the storm,
only echoes remain.

Maybe we'll meet sometime,
maybe there'll be a day...
With wrinkles on my face,
maybe I’ll look away.






Talán találkozunk

Talán találkozunk majd.
Talán tudni fogom.
Talán épp félrenézel,
És én talán hagyom.

Hol lassan jár az ember,
Ösvény az én utam.
Más távolabbra indul,
Autópályán rohan.

Hiába hívogatnak
Neonfény városok,
Útvesztőben a lelkem,
Csak egy helyben topog.

Ha vágyakozva nézem
A messzi fényeket,
Tudom hiába vársz rám:
Hozzád nem érhetek.

Talán találkozunk majd.
Talán tudni fogom.
Talán majd félrenézek,
Ráncokkal arcomon.