Az elveszett varázslatok

Egyszer volt, hol nem volt, tegnap vagy tán ezer esztendeje, a világ legkerekebb szögletében volt egy gazdag, virágzó birodalom. Az emberek elégedetten éltek, szívesen dolgoztak, mert munkájuk mindig meghozta gyümölcsét. Tehenet fejtek, birkát legeltettek, csirkét neveltek. Fát vágtak, bányásztak, adtak-vettek, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kereskedtek. Gyártottak is minden félét, hasznosnál hasznosabb dolgokat: a bognár kereket, a tímár bőröket, a kovács ekevasat és patkószeget, a gólya gyerekeket.

Egy kis manó kalandjai: 15. Lányos játékok

December közepén, egy szokatlanul enyhe szombaton Titinke megérkezett Manóvölgybe, hogy a téli szünetet nagyapjánál töltse.

Falubeli kis barátai már az első napon meglátogatták, és később úgy alakult, hogy a sötét téli délutánokat hol az egyiküknél, hol a másikuknál töltötték. Legkedveltebb helyük mégiscsak a Fenyő-lak volt, mert a felnőttek közül Tobozka apó bizonyult a legengedékenyebbnek. Szinte bármilyen játékba beleegyezett azzal a feltétellel, hogy a végén mindent a helyére tesznek. Így kerülhetett ki nagyapó ágyából a matrac, hogy a duruzsoló kályha közelébe téve trópusi szigetté változzon, vagy egy másik játékban kalózhajóvá, kis kalózokkal a fedélzetén.

Egy kis manó kalandjai: 14. Veszélyes utazás

Hirtelen megváltozott az idő. A vidám, melegsárga ősz most egy sokkal barátságtalanabb arcát mutatta meg. Egész éjszaka hideg eső esett, és reggelre szürkévé áztatta a völgyet. Az égbolt könnyező ólomszürkéje összemosódott a didergő erdő barnás foltjával, és végül beleolvadt a sáros föld szomorú feketéjébe.

Titinke morcosan ébredt. Nagyokat ásítva elhúzta a függönyt és kibámult az ablakon.

Fintorogva megállapította, hogy a kinti világ sem éppen olyan, ami jobb kedvre tudná deríteni. Kis piros papucsában a konyhába csoszogott, és közben azon töprengett, hogy tulajdonképpen örülnie kellene az esőnek, mert így legalább könnyebb szívvel megy el Manóvölgyből.

Egy kis manó kalandjai: 13. Kincskeresés

Manóvölgy határában hatalmas kukoricaföldek húzódnak. Október végén megérkezett Titinke édesapja, hogy segítsen a termés betakarításában. Ez bizony igen fárasztó munka. Ha hideg, nedves az idő, munka közben jeges víz csorog a pulóverujjakba, ha viszont hét ágra süt a nap, a borotvaélesre száradt kukoricalevelek szabdalják össze a dolgos manókezeket.

Egy kis manó kalandjai: 12. Gesztenyebabák

Görbe bot a lába szára,

vadgesztenye púpos háta.

Hosszúra nyúlt ábrázatja

tölgyfa makkja, rajta sapka.

Tenyeremen megpihen,

párját várja, úgy hiszem.

Itt is van a lelkemadta,

négy bogáncs a szoknya rajta.

Sárga levél kalapkája,

az alól néz a világra.

Kosaramban meglapulnak,

összebújva így utaznak.

Egy kis manó kalandjai: 11. Manóvölgy szobrásza

Több mint egy hét telt el a szőlőszüret óta. Titinke édesapja réges-rég hazautazott. A kis manólány mindent megtett, hogy Manóvölgyben maradhasson: könyörgött, nyafogott, hízelgett; míg végül már Tobozka apó sem állhatta meg szó nélkül, és szemüvege fölött hunyorogva, apához fordult:

– Te is tudod, fiacskám, milyen sok a munka a ház körül, ilyenkor ősszel. Én sem vagyok már mai legény, bizony nehezen bírom egyedül. Titinke viszont igazi nagylány lett, sokat tudna segíteni.

Egy kis manó kalandjai: 10. Ősz

Szelek szárnyán megérkezett,
kékre festette az eget.
Szürke felhőt vont alája,
bebújtatott nagykabátba.

Most az esőt messze fújja,
napsugarat szór a dombra.
Csillámot varr tó vizére,
fűillatot hint a szélbe.

Bárányfelhő hátán ülve,

színeket borít a földre.
Vörös, sárga, rozsdabarna
csöppen lombra és avarra.

Fák öltöznek álruhába,

madár száll el messzi tájra.
Gyümölcs édes leve csurran,
itt az ősz a puttonyomban!

Egy kis manó kalandjai: 9. A szüret

Itt volt hát a szüret várva-várt napja. Tobozka apó már pirkadat előtt talpon volt. Az elemózsiás kosarakat rakta meg minden földi jóval. Az egyikbe frissen sült cipó, füstölt sonka, kolbász, sajt került, de ott mosolygott mellettük a fényes héjú paradicsom és paprika is. A másikban sorakoztak a kristálytiszta ásványvízzel teli palackok, és egy kis üveg tavalyi bor; és nem hiányozhattak nagyapó faluszerte híres mazsolás, mákos, és diós kalácsai sem. A vödrök, amikbe a szőlőt szedik majd, már indulásra készen sorakoztak az ajtó mellett, a teraszon.

Egy kis manó kalandjai: 8. Itt az ősz

Borongós, hideg idővel köszöntött be az ősz. Titinke az iskolapadban ülve bánatosan hallgatta az eső egyhangú dobolását az ablakon. Lassan múltak az esőkabátba és gumicsizmába bújtatott napok, míg végre egy éjszaka friss keleti szél támadt, és reggelre messzire fújta a könnyező fellegeket. A napocska szikrázóan ragyogott a sötétkék égbolton, és délutánra olyan meleg lett, mint a legszebb augusztusi napokon. A simogató meleg kicsalta a gyerekeket a szabadba. A parkokat és játszótereket hangos gyerekzsivaj töltötte be.

Egy kis manó kalandjai: 7. Búcsú Manóvölgytől

A nyár a vége felé közeledett. Nyoma sem volt már a májusi frissességnek, üde zöld lomboknak. A fák fáradtan, porosan várták, hogy Ősz anyó búcsúzóul még színpompás ruhába öltöztesse őket.

Egy kis manó kalandjai: 6. Erdőtündér

Egy kiadós éjszakai zivatar után ragyogó napra virradtak Manóvölgy lakói. Zöld párában úszott az erdő, és a virágok tisztára mosott arcukat a Nap felé fordították.

Egy kis manó kalandjai: 5. Ha nagy leszek

Ha nagy leszek, felhő leszek,

virágokat öntözgetek.

Ég és föld közt körbejárok,

megmosdatom a világot.

Ha nagy leszek, Hold is leszek,

sötét éjen eléd megyek.

Világítok vándoroknak,

álmot osztok álmodóknak.

Ha nagy leszek, szellő leszek,

szalmaszálat megkergetek.

Mosott ruhát szárítgatok,

fáradt arcot simogatok.

Ha nagy leszek, a Nap leszek,

búzakalászt megérlelek.

Kemény faggyal szembeszállok,

melengetem a világot.

Egy kis manó kalandjai: 4. Titinke fésülködik

Titinke nem szeretett fésülködni. Reggelente, amikor Tobozka apó megpróbálta kibontani hosszú copfjait, a manólány hangosan sivalkodott: – Húz, papácska, húz! Elég lesz már!

Egy kis manó kalandjai: 3. Titinke álma

Mikor este lefeküdtem,

Álomországba kerültem.

Édes nektárt iszogattam,

szivárványra fölszaladtam.

Harmatcseppből gyöngyöt fűztem,

fűszálakon hegedültem.

Tücsökszóra táncot roptam,

aranylabdám égig dobtam.

A vén Holdat megkerültem,

felhődunnákra feküdtem.

Angyalokkal elaludtam,

azt álmodtam, otthon voltam.

Egy kis manó kalandjai: 2. Barátok és borsóleves

Titinke felhőtlenül boldog volt Manóvölgyben. Tobozka apóval vagy egyedül bebarangolta a környező dombokat, leszaladt a folyóhoz és kavicsokat dobált a vízbe – gyönyörködve a lágy csobbanásokban és a tükörsima vízre gyűrődő ezüstkarikákban.

Egy kis manó kalandjai: 1. Titinke megérkezik

Valahol messze, észak és dél között, ott, ahol a keletről érkező nap találkozik a felhőt hozó nyugati széllel – Manóvölgy legvégén –, három égig érő fenyőfa áll.