Szótlanul

Ma felhasadt az ég,

S a fénylő résen át

Megláthattam Isten

Tiszta lábnyomát.

S láttam komoly szemét,

A felhőt homlokán,

Reszketőn simított

Végig ősz haján.

Nézett rám könnyezőn

A bíbor alkonyon,

Egy kisgyerek les át

Így a kulcslyukon.

Ó, hány kérdés gyötört!

De hangom elhagyott.

Szemlesütve álltam.

Minden hallgatott.

A fény lassan kihunyt,

A függöny földre hullt.

Nem volt többé jövő,
S elveszett a múlt.