27 November 2015

A kis hópihe

A kis hópihe egy dagadozó felhőben lakott testvéreivel, az égbolt alján. Felettük a szikrázó Nap szórta hideg téli sugarait, alattuk egy nyüzsgő város nyújtózkodott. Napközben nem sokat láttak belőle, mert sűrű füst és köd takarta el, ám éjszakánként, amikor bezártak a gyárak, és elcsitult a forgalom, kigyúltak a város fényei, és úgy ragyogtak, akár odafönt a csillagok. Míg a többiek az égi fényeket csodálták, a kis hópihe vágyakozva nézte a lenti világot.
– Ó, bárcsak én is ott lehetnék! Ott minden olyan izgalmas és érdekes – sóhajtozott.
Hamarosan szállingózni kezdett a hó, majd egyre nagyobb pelyhekben és egyre sűrűbben esett. Reggelre belepte az egész várost. A kis hópihe boldogan ujjongott:
– Milyen gyönyörű minden idelenn! Ez a sok ház, a lámpák, az autók és az emberek!
Ám az öröme nem tartott sokáig. Hókotrók jöttek hatalmas kerekeken, és szörnyű vaslapátokkal tolták félre maguk előtt a havat. De még ez sem volt elég! Amerre csak jártak, sóval és homokkal szórták fel az utakat.
Eltelt pár nap. A kis hópihe ott búslakodott egy koszos, szürke hókupacban az út mellett. Emberek jöttek és sáros csizmáikkal rátapostak, autók siettek a latyakos úton és összefröcskölték, korom és füst fojtogatta.
A kis hópihe csöndesen nyögdécselt. Éjszakánként már nem gyönyörködött a város fényeiben. A csillagokról álmodozott. Nappal pedig vágyakozva bámulta az égbolt alján dagadozó felhőket.



No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...