23 March 2021

Roberto Bolaño: 2666

Translated by Natasha Wimmer

 

“And it was the beginning of his loneliness and a steady stream (or deluge) of resolutions, often contradictory or impossible to keep.”

Coincidence obeys no laws and if it does we don't know what they are.

The sky, at sunset, looked like a carnivorous flower.

The University of Santa Teresa was like a cemetery that suddenly begins to think, in vain. It also was like an empty dance club.

Now even bookish pharmacists are afraid to take on the great, imperfect, torrential works, books that blaze paths into the unknown. They choose the perfect exercises of the great masters. Or what amounts to the same thing: they want to watch the great masters spar, but they have no interest in real combat, when the great masters struggle against that something, that something that terrifies us all, that something that cows us and spurs us on, amid blood and mortal wounds and stench.

Bright colours in the west, giant butterflies dancing as night crept like a cripple toward the east.

The truth is we never stop being children, terrible children covered in sores and knotty veins and tumors and age spots, but ultimately children, in other words we never stop clinging to life because we are life.

...history, which is a simple whore, has no decisive moments but is a proliferation of instants, brief interludes that vie with one another in monstrousness.

Great physicists, great mathematicians, great chemists, and publishers knew that one was always feeling one’s way in the dark.

 



 

 

 

 

 

 


 
Roberto Bolaño: 2666 
Fordította Kutasy Mercédesz


„És kezdetét vette a magány és az eső: a gyakran ellentmondásos vagy kivitelezhetetlen célok zápora (vagy épp zivatara).

„A véletlen semmiféle törvénynek nem engedelmeskedik, és ha mégis, mi nem ismerjük ezeket a törvényeket.

Az alkonyi égbolt olyan volt, akár egy húsevő virág.

A Santa Teresa-i Egyetem olyan volt, akár egy temető, amely váratlanul gondolkodóba esik, de hiába. És olyan is volt, akár egy üres diszkó.

Már a felvilágosult gyógyszerészek sem mernek nekiveselkedni a nagy műveknek, a befejezetlen, áradó műveknek, melyek utat nyitnak az ismeretlenbe. A nagy mesterek tökéletes ujjgyakorlatait választják. Vagy ami ugyanaz: a nagy mestereket vívóedzés közben kívánják látni, de semmit sem óhajtanak tudni a valódi küzdelmekről, ahol a nagy mesterek küzdenek olyasvalami ellen, ami mindnyájunkat riadalommal tölt el, az ellen, ami megfélemlít bennünket, amitől földbe gyökerezik a lábunk, és ahol vér van, meg halálos sebek meg bűz.

Élénk színek nyugaton, mintha táncoló óriáslepkék volnának, miközben az éjszaka bicegve közeledett kelet felől.

Valójában mindig is gyerekek maradunk, szörnyűséges gyerekek sebekkel, visszerekkel, daganatokkal és májfoltokkal borítva, akárhogy is, de gyerekek, egyszóval sosem szűnünk meg belekapaszkodni az életbe, hisz mi magunk vagyunk az élet.

...a történelemnek, ennek a közönséges kurvának nincsenek meghatározó pillanatai, csak mindegyre szaporodó pillanatai vannak, felvillanásai, melyek egymással vetélkednek a borzalomban.

A nagy fizikusok, a nagy matematikusok, a nagy kémikusok és a könyvkiadók tudják, hogy az ember mindig csak sötétben tapogatózik.





No comments:

Post a comment