16 March 2016

Panaszkodó

Bolond vitéz a zöld hegyek között,
folyók ölelte síkra költözött.
A lelke bús, beteg  örök talány.
Turulmadár vihar tépázta fán.

Elszállt sok év, ő mit sem változott.
Jár-kel magában, s csöndben így dohog:

Ó jaj, miért ide sodort a sors?
Rúghatnám máshol vígan én a port.
E föld lakója mind elátkozott,
itt mindig minden egy helyben topog.
Épp úgy siratjuk szép emlékeink,
ahogy siratták hajdan őseink.
S bár tudjuk végül semmink nem marad,
felhizlalunk új kiskirályokat.
Ők mondják meg, mi lesz a jó neked,
helyetted osztják be zsebpénzedet.
Eldöntik, merre menjen majd utad,
S ha vén leszel, miből tartsd el magad.
Megvédenek, nem kell, hogy tiltakozz,
hisz kiskorú vagy, így nem tudhatod,
miben hihetsz, és mit kell megbocsáss,
s magadnak majd miféle gödröt áss.
S mert szinte túlteng itt az értelem,
mikor pihensz, az sem lényegtelen.
A bolt bezár – bazár csak egy lehet,
sportcsarnok kell nekünk kórház helyett.
Bárhogy rohansz, utolsónak maradsz,
S röhögve tartják mások markukat.
De jobban jársz, ha nem nyitod ki szád,
E földön sajnos nincsenek csodák.

Szegény vitéz a két folyam közül,
tört szárnyakon más táj felé röpül.
Siratja régi szép emlékeit,
ártatlanul tudatlan éveit.
De gyermekének szebb jövőt remél,
hát járt utat, járatlanra cserél.

Bolond vitéz, ki tudja merre jár,
Turulmadár, örök vándormadár.














2 comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...