Anyának lenni

Minden sikered az én büszkeségem.
Minden boldogságom belőled fakad.
Anyának lenni a legnagyobb ajándék.
Soha nem érdem, és nem áldozat.

Arcvonalak

Balázsnak

Szemed sarkának,
szád szegletének íve:
örömöm kulcsa.

Csak tessék örülni

Ezt a történetet nagyfiam osztályfőnöke mesélte el nekem.

Egy alkalommal a történelem házi feladatokat javítva feltűnt neki, hogy azok az osztály nagy részénél igencsak hasonlóak, sőt sok esetben szóról szóra egyeznek is. Diákjait jól ismerve rögtön tudta, ki volt a forrás, és másnap reggel kérdőre is vonta nagylelkű fiacskámat, aki némi tiltakozás után beismerte, hogy elküldte e-mailben pár haverjának a kidolgozott válaszokat – "ha már én annyit dolgoztam vele, legalább nekik ne kelljen" –, ők meg biztosan továbbküldték. Miután így tisztázták a dolgokat, a tanárnő feltette a valószínűleg csak költőinek szánt kérdést: "És szerinted én most mit csináljak?" "Erika néni kérem, csak tessék örülni, hogy ilyen összetartó osztálya van!" – felelte a fiam.

És mert Erika néni jó fej, megfogadta a tanácsát.

Anya, mondd...

Anya, nézd!
Hogy össze van járkálva az ég!
Ott az a sok poros lábnyom!
És arra, egy kicsit odébb,
már egész átlátszóvá kopott.
Átragyog rajta a holnap.
Ahol meg azok a nagy felhők
vannak, látod, ki is szakadt.
A lyukon a dédi, ha akarná,
lenyújthatná a kezét.
Anya, mondd,
miért szomorú az ég?
Telesírja a várost.
Olyan, mint egy ázott
papírzsepi...
Anya, ugye
megvigasztalja valaki?
Ugye van, aki mesét is
mond neki? És ha esténként
lecsukja a szemét, anya, mondd,
álmodik is az ég?
És mit játszanak, ott fönn,
akik a mennybe mennek?
Miért nem figyelnek ránk,
és lesnek néha át a réseken.
Tudom, azt mondják, ott vannak ők
egy szebb és jobb helyen, ahol mindig
tavasz van és rózsaszín hajnalok...
Anya, mondd,
itt a földön, egyszer majd elfogy
minden jó dolog?

Egy kívánság

Ha nagy leszek,
Felnőtt leszek.
Ég aljáról
Felhőt szedek.

Föld mélyéből
Fényt bányászom,
Forgószélben
Lesz szállásom.

Sárkányháton
Járok-kelek,
Megmászom az
Üveghegyet.

Szántok-vetek,
Nő az öröm.
Esténként meg
Kiöltözöm.

Sifonruhám
Égszínkék lesz,
Vállán fehér
Százszorszépek.

Jobb zsebében
Lézerkardom,
Álmaimmal
Megbirkózom.

Mennyi minden!
Fáradt leszek.
Szemem kopár
Szürke sziget.

Gond-dombokon
Botorkálok.
Kigúnyolnak
Tündérlányok.

Kerek erdő
Szögletében
Öreg néne
Lép elébem.

Vén boszorkány,
Látszik rajta,
Vasorrát a
Rozsda marja.

Nem is kell, hogy
Kérje szépen,
Neki adom
Fél ebédem.

Pogácsámat
Majszolgatva,
Kívánhatok
Egyet, mondja.

S nekem nem lesz
Már más álmom,
Legyek gyerek,
Azt kívánom.

2016. április