31 January 2018

Growing up


I've been waiting
- for almost thirty years -
that I will finally grow up.
But I feel like

I’m still just pretending:
drinking wine, a little,
while preparing dinner,
and there is the coffee
in the morning…
It smells like the old kitchen...

The small Sokol was speaking
on the top of the fridge
- it had a worn-out
brown leather case -
with a wire attached
to the light switch
- Daddy tinkered it...
The lunch was
already wrapped up.
Aftershave scented…
Sometimes a bit
also its taste…
At a quarter past seven,
we went to school.
My little sister and I.

It was so simple.
A familiar,
one-way street,
solicitous eyes followed,
took care of us...
Then I noticed
I was going alone.
And I felt proud,
as when I was five
and realized that
no one held my bike.

And there came
partings of the ways,
series of involved
roundabouts.
Potholes, dead ends ...
Hooted sweeping past years ...
I thought I would grow up
by the time I get here ...
Coffee fragranced kitchen. And I...
Sometimes, I play an adult.
Like back in the days.



























Felnövök egyszer

Várom  már, vagy
harminc éve , hogy
egyszer végre
felnövök,
de mintha még most is
csak megjátszanám:
ha főzök, bort iszom,
és reggelente ott a kávé...
Illata, mint a régi konyháé...

Szólt a kis Sokol a hűtő tetején

 ütött-kopott barna bőrtokja volt 
egy dróttal a villanykapcsolóba
kötve  apu bütykölte...
A tízórai már becsomagolva várt.
Arcszesz illatú ... egy kicsit
néha az íze is... Negyed nyolckor
suliba mentünk. A húgom meg én.

Olyan egyszerű volt.

Ismerős, egyirányú utca,
féltőn kísérő tekintetek...
Majd észrevettem,
hogy már egyedül megyek,
és büszke voltam,
mint ötévesen, amikor
rájöttem, hogy a biciklit
nem fogja senki sem.

És jöttek az útelágazások,

kusza körforgalmak sora.
Kátyúk, zsákutcák...
Tülkölve elszáguldó évek...
Azt hittem, felnövök,
mire ide érek...
Kávéillatú a konyha. És én
 néha – felnőttet játszom.
Mint annak idején.


























Our World Tuesday
Skywatch Friday
ABC Wednesday