27 August 2016

Utóhatás

Fülembe súgott, nyakamba csókolt,
Mégsem hallottam meg intő szavát.
Tengernyi kinccsel épp akkor léptem
Még csak a nyárba át.

Szédülten álltam a város előtt.
Kezemben poggyász, lelkem meztelen.
Átizzadt testem prédának dobtam,
S Párizs játszott velem.

Tombolt a nyár, és sodort magával.
Törékeny fény a Szajna habjain.
Hulló levéllel szórtam a szélbe
Hóbortos álmaim.

Két kezem üres, lelkemen lakat.
Itt állok újra a város előtt.
Könnytelen szemmel siratom egyre
Az eljátszott időt.



No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...