03 June 2016

Egy kis manó kalandjai: 4. Titinke fésülködik

Titinke nem szeretett fésülködni. Reggelente, amikor Tobozka apó megpróbálta kibontani hosszú copfjait, a manólány hangosan sivalkodott: – Húz, papácska, húz! Elég lesz már!


Néhány nap múlva nagyapó megunta az örökös visítozást, civakodást, és Titinke kezébe nyomta a hajkefét: – Jól van! Ezentúl fésülködj magad! Végül is elég nagy vagy már ahhoz, hogy rendben tudd tartani a hajadat.
A kislány örömmel nézett a tükörbe: – Azt hiszem, mára ennyi elég is lesz.

A fésű hamarosan a fiók mélyére került. Nagyapó egyszer-kétszer még rákérdezett unokájára: – Mondd csak, fésülködtél már? De a kislány mindig azt válaszolta, hogy az ő haja így is nagyon jó.






















Ezek után nagyapó már nem szólt többet, csak a fejét csóválta magában, amikor reggelente Titinke kócosan szaladt ki játszani. A kislány haja napról-napra gubancosabb és rendetlenebb lett. Az egykor fényesen kunkorodó fürtöcskék most csimbókokban lógtak, és hamarosan az egész feje úgy nézett ki, akár egy kisebb szalmakazal. De őt mindez egy csöppet sem érdekelte, vidáman rázta összetapadt tincseit. Egyszer, egy finom gyümölcsleves után, amit nagyapó friss meggyből, málnából és ribizliből készített ebédre, Titinke kisétált a rétre és leheveredett a magányosan álló vén tölgyfa alá. Jólesett tele hassal feküdni és nézni a csöndesen úszó felhőket az égen. A fű álmosítóan zizegett a fülébe, és a kis manólány hamarosan álomba is merült. Épp ekkor repült arra Feketerigó néni, aki tojásainak készült fészket rakni.
– Nini! Micsoda formás kis szalmacsomó! Úgy nézem, éppen megfelelő. Egy kicsit igazítok rajta, és kész is a puha, meleg otthon.
Azzal Rigó néni egyenesen Titinke fejére ereszkedett le, ugyanis a kiszemelt szalmacsomó nem volt más, mint a kis manó torzonborz hajkoronája. Titinke mélyen aludt, így észre sem vette, hogy Rigó néni kényelmesen elhelyezkedett, és három tojást rakott le a fejecskéjére. Már alacsonyan járt a Nap, amikor Titinke felébredt. Nagyot nyújtózott, és talpra szökkent.

– Jaj, segítség! Földrengés! Segítség! – hallatszott valahonnan a feje fölül. Fölnézett, de nem látott senkit.

– Itt vagyok a fejeden. És ha lehet, ne nagyon ugrándozz! – mondta ijedten Rigó néni, aki közben rájött, hogy micsoda veszélyes helyet is talált leendő fiókái számára.

– És mit csinálsz ott? – dermedt mozdulatlanná a kis manó.

– Tojást költök.

– Az én fejemen?

– Bocsáss meg, de épp olyan volt, mint egy aprócska szénaboglya. El sem lehetne képzelni jobbat egy madárfészek számára... Persze csak, ha nem hozzád tartozna.
– És most mit csináljak?
– A legjobb lesz, ha szépen visszafekszel és vársz.
– És meddig várjak?
– Amíg kikelnek a fiókák.
– És az mikor lesz?
– Három hét múlva.
– Micsoda?! Három hétig meg se mozduljak? Ne futkározzak, bukfencezzek? Ne bújócskázzak és fogócskázzak Mogyiékkal? Neeem!!! – Titinke sírva fakadt és szaladni kezdett hazafelé.
– Lassabban, lassabban! – rimánkodott Rigó néni, miközben igyekezett tojásait a döcögő fészekben tartani.























Titinke lefékezett, és most már óvatosan lépkedett a Fenyő-lak felé. Az éktelen bömbölésre nagyapó kiszaladt a házból. Amikor meglátta unokáját Rigó nénivel, el sem tudta képzelni mi baj lehet. Titinke úgy hüppögött, hogy belőle egy szót sem tudott kihúzni, így Rigó néni mesélte el, mi is történt. Nagyapó fejét csóválva, komoly arccal nézett Titinkére. Nem szólt egy szót sem, a kislány mégis abbahagyta a sírást, és lesütötte a szemét.
– Tudom, papácska, mindig mondtad, hogy tartsam rendben és tisztán a hajamat. Ha szót fogadok, sosem történt volna meg ez a szörnyűség. De most kérlek segíts rajtam! Ígérem ezentúl minden reggel alaposan megfésülködöm.
– Jól van, valamit majd csak kitalálunk – igazította meg a szemüvegét nagyapó, és betessékelte Titinkééket a házba. Kis idő múlva felderült az arca: – Megvan! – kacsintott rá a furcsa párra, és kisietett a kertbe. Titinke mozdulatlanul, de most már reménykedve üldögélt kis fonott székén, Rigó néni pedig izgatottan tollászkodott. Nagyapó hamarosan egy madáretetővel tért vissza, ami máskor a diófa egyik ágán lógott, és telente finom olajos magvakkal és szalonna darabkákkal várta az éhes madarakat. Csipegetni való helyett nagyapó most friss szalmával bélelte ki, és óvatosan átrakta Rigó néni tojásait új fészkükbe. A lakássá változott madáretető lakóival együtt visszakerült a diófára. Rigó néni hálából egy gyönyörű dalt énekelt Tobozka apónak. Titinke pedig a boldogságtól repesve ölelte át nagyapja derekát.
– Köszönöm papácska! Meglátod, megtartom, amit ígértem.






















És úgy is lett. Minden reggel alaposan megfésülködött, sőt esténként is kikefélte a haját, és két copfba fonta, hogy ne gubancolódjon annyira össze éjszaka. Amikor szükséges lett, meg is mosta, illatos kamillából készült samponnal. Hamarosan egy manókislány sem akadt egész Manóvölgyben, akinek szebben ragyogtak volna a fürtjei, mint Titinkének.





No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...