A parkban most a nárcisz nyílik épp,
A lelkeken még mindig ősz pihen.
De van kenyér, s hozzá borunk elég.
Talán az utca kátyúsabb kicsit,
Talán manapság többet hallgatunk,
De bárhol kapni már füves cigit,
S vasárnaponként nyitva templomunk.
Emlékszel még a régi iskolánk
Piros falára? Most is épp olyan.
Nevettünk és a nap sütött le ránk –
El lettünk volna még ott boldogan.
A bronzszobor, a tér is megmaradt;
Órák után – négy hosszú éven át –
Egymásba értek ott a nagy szavak,
Hittük, miénk a végtelen világ.
A sarkon megvan még a koldus is.
Így tél után megint jobban biceg.
Egyszer kapott tőlünk egy nagy fagyit...
Ha arra járok, mindig rám nevet.
És Janus is vár még a fák alatt.
Csak csöndesen figyel, ahogy szokott.
Hosszú köpeny, fején a nagy kalap,
Fémszíve most is éppen úgy dobog.
Felnőttünk, bár még most sem hisszük el,
Pedig manapság többet hallgatunk.
S ha kérdezünk, már senki nem felel...
De van kenyér és hozzá jó borunk.
Pécs, 2015. április
No comments:
Post a Comment