26 February 2016

Ilyen az élet

A mélybe löktek védtelen
Egy hűvös hajnalon,
Zuhantam én a föld felé
Sebezhetőn, vakon.

Csodálva néztek annyian,
Örömtől könnyesen,
És csüngtek mind kíváncsian
Az első léptemen.

És próbálgattam egyre én
Világuk börtönét,
Aranyszínnel festettem át
A bánat bús ködét.

De megfakult a pillanat,
Sodort a nagy folyam.
A lusta hullámok között
Vergődtem céltalan.

Az idő szállt könyörtelen,
Rég messze tűnt az ég.
Egy perc csupán a végtelen:
Szeretni épp elég.

És tiszta, ártatlan szemek
Néztek kíváncsian,
Már tudtam végre, mit tegyek,
Ez volt az én utam.

S ha tévelygek is néha még
A vágtató vízen,
Csak vállat vonok könnyedén,
S hajóm tovább viszem.



No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...