Egyszer volt, hol nem volt, tegnap vagy tán ezer esztendeje, a világ legkerekebb szögletében volt egy gazdag, virágzó birodalom. Az emberek elégedetten éltek, szívesen dolgoztak, mert munkájuk mindig meghozta gyümölcsét. Tehenet fejtek, birkát legeltettek, csirkét neveltek. Fát vágtak, bányásztak, adtak-vettek, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kereskedtek. Gyártottak is minden félét, hasznosnál hasznosabb dolgokat: a bognár kereket, a tímár bőröket, a kovács ekevasat és patkószeget, a gólya gyerekeket.
28 January 2016
Az elveszett varázslatok
Egyszer volt, hol nem volt, tegnap vagy tán ezer esztendeje, a világ legkerekebb szögletében volt egy gazdag, virágzó birodalom. Az emberek elégedetten éltek, szívesen dolgoztak, mert munkájuk mindig meghozta gyümölcsét. Tehenet fejtek, birkát legeltettek, csirkét neveltek. Fát vágtak, bányásztak, adtak-vettek, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kereskedtek. Gyártottak is minden félét, hasznosnál hasznosabb dolgokat: a bognár kereket, a tímár bőröket, a kovács ekevasat és patkószeget, a gólya gyerekeket.
26 January 2016
22 January 2016
14 January 2016
Talán találkozunk
Talán találkozunk majd.
Talán tudni fogom.
Talán épp félrenézel,
És én talán hagyom.
Hol lassan jár az ember,
Hol lassan jár az ember,
Ösvény az én utam.
Más távolabbra indul,
Autópályán rohan.
Hiába hívogatnak
Hiába hívogatnak
Neonfény városok,
Útvesztőben a lelkem,
Csak egy helyben topog.
Ha vágyakozva nézem
Ha vágyakozva nézem
A messzi fényeket,
Tudom hiába vársz rám:
Hozzád nem érhetek.
Talán találkozunk majd.
Talán találkozunk majd.
Talán tudni fogom.
Talán majd félrenézek,
8 January 2016
Téli kép
Ünneplőbe bújtatott koldusok,
Földig hajló, kifosztott, büszke fák.
Fehér ruhátok fénye elvakít...
Szememben olvadó jégvirág.
Földig hajló, kifosztott, büszke fák.
Fehér ruhátok fénye elvakít...
Szememben olvadó jégvirág.
5 January 2016
Másolat
Vastagodik lelkemen a kéreg.
Az egymásra rakódó emlékek,
Mint ereim falán a mész.
Megkövült, üres mása a létnek,
Apránként leváló hamis réteg,
Mi egyszer majd helyembe lép.
Az egymásra rakódó emlékek,
Mint ereim falán a mész.
Megkövült, üres mása a létnek,
Apránként leváló hamis réteg,
Mi egyszer majd helyembe lép.
Subscribe to:
Posts (Atom)