30 June 2016

Szélmadár

forog a szárnya
messzire szállna
földben a lába
mégis nevet

elmenne messze
forrón szeretne
nem tudja ő se
mit is keres

mindig van álma
amire vágyna
valóra váltja
ha csak lehet

vihartól űzve
hullna más fűre
nem zöldebb az se
nem érdemes



26 June 2016

A vasvilla-rejtély

Gyerekkoromban sokat töprengtem azon, hogyan lehet valakinek vasvillával feltámasztani a szemét. (Nagyon öreg királyoknak szokott erre szükségük lenni.) Ugyebár a vasvilla jó nagy, a szem meg kicsi. Így arra gondoltam, két süteményes villa jobban megfelelne a célnak. Vagy még inkább két kis darab cellux, bár valószínű, hogy a szóban forgó egészen öreg királyok idejében még semmiféle ragasztószalag nem volt a sublótfiókban. (Mindenesetre, a mai királyoknak ezt  a megoldást javasolnám.)
Végül arra jutottam, hogy a szemek vasvilla általi feltámasztása a mellékelt képen látható módon valósítható meg a legjobban. Egy átlagos vasvilla két ágának távolsága ugyanis nagyjából megegyezik a szemek közötti távolsággal. (Megmértem.) Az egyensúly és a harmonikus megjelenés miatt én a két középsőt választottam. A módszer ugyan nem kimondottan kényelmes vagy biztonságos, de annyiban praktikus, hogy a vasvilla szabadon maradó két szélső ágára szép aranyzsinórral akár az országalmát vagy a jogart is fel lehet lógatni.

23 June 2016

Szemben a világgal

Gyűlölök mindent, ami „kell”.
Unok mindent, ami „szabad”.
S ha akadnak még lelkemben szavak,
Megfojtanak.

Mindenre vágyom, ami bűn.
Az kell, mit el nem érhetek.
S ha vannak még elmémben ép helyek,
Segítsetek!

Kerestem néha önmagam.
Nem volt elég, aki vagyok.
S ha találsz még öklömben holnapot,
Ellophatod.

Sosem szólt hozzám az Isten,
De hallottam, ahogy nevet.
S ha látsz még szememben kósza hitet,
Tiéd lehet.



17 June 2016

Paul Auster: Holdpalota

"...a szellemnek végső soron nincs esélye az anyaggal szemben. Amint hatáskörének túllépésére kényszerítjük, kiderül ugyanis, hogy a szellem sem más, mint anyag."

"A szeretet az egyetlen erő, mely megállíthat valakit a zuhanásban; az egyetlen, mely legyőzheti a gravitáció törvényét."

"Van egy jellegzetes üveges nézés, amire automatikusan rááll a New York-i ember szeme, amikor az utcára lép; a másik iránti védekezésszerű, talán természetes közömbösség egy neme."

"De bármennyire szerettem nézni, nem értettem a táncát. Idegen maradt a számomra; olyasmi, ami semmi szavakkal megragadhatót nem fejezett ki nekem. De nem is sokat gondolkodtam rajta: csak ültem ott némán, belefeledkezve a tiszta mozgás áhítatába."

"A világgal elsősorban a szemünk közvetítésével lépünk kapcsolatba; azonban addig mit sem mond nekünk, amíg alászállva, az észlelés szavak formájában el nem ér a szánkig."

"Ha nem nézünk fel a magasba, sohasem tudhatjuk meg, mi van lenn."

"Csak akkor találjuk meg magunkat, ha tisztában vagyunk vele, mi az, ami nem mi vagyunk."

"Addig nem áll talpunk szilárdan a földön, míg kobakunkkal meg nem érintettük az eget."

"Állatokat vonszoltak a színpadra, és elektromos árammal agyonütötték őket. Nagy állatokat: kutyákat, disznókat, teheneket. Ott ölték meg őket, mindenki szeme láttára. Így született meg a villamosszék gondolata. Edison találta ki, hogy demonstrálja a népnek a váltóáram veszélyességét, aztán eladta a Sing Singnek, ahol mind a mai napig használják. Bájos, nem? Ha nem volnának ilyen szép dolgok a világon, a végén előbb-utóbb még cinikussá lennénk."

"Nem tettem keresztet a sírra, se imát nem mondtam fölötte. Kurva Isten, gondoltam, majd még ennél cifrábbakat is; azért sem adom meg neki ezt az elégtételt."

"A művészet voltaképpeni célja, fedezte fel, nem szemet gyönyörködtető műtárgyak létrehozása; a megértésnek, a világ birtokbavételének egy lehetséges módja ez; annak, hogy szemlélődve elmélyedjünk a világban, és megtaláljuk benne a magunk helyét."

"Keresni fogunk, és nem találunk semmit. Csak az számít, hogy menjünk; üres kézzel fogunk ott állni a végén, erőfeszítésünk felesleges és hiábavaló voltának boldogító tudatával."

"...mást se kell tennem, gondoltam, csak gyalogolnom tovább, és tudtam, hogy végül sikerül hátrahagynom magamat..."

"A Nap a múlt, a Föld a jelen, a Hold a jövendő." (Nikola Tesla)

14 June 2016

Június

Felhők az égen,
Folyton változó festmény.
Fehér a kéken.
Szemhéjad belsejére
Rajzold csak bátran tovább.

Parányi szirmok.
Egy érintésre bomló
Illatorgia.
Lábadhoz hajló csodák:
Hullámzó levendulák.

Föld és ég között,
Mint míves arany medál,
Csöpp méhecske száll.
Virágok ízét lopja
Szárnyán a holnapodba.

Keletre, messze,
Megfogják tekinteted
Vigyázó hegyek.
Párától felhígítva,
Zöldjük az eget issza.


11 June 2016

Egy kis manó kalandjai: 7. Búcsú Manóvölgytől

A nyár a vége felé közeledett. Nyoma sem volt már a májusi frissességnek, üde zöld lomboknak. A fák fáradtan, porosan várták, hogy Ősz anyó búcsúzóul még színpompás ruhába öltöztesse őket.

09 June 2016

Levendulakoszorú

Rengeteg levendulánk van, de többnyire csak a kertben gyönyörködünk benne. Volt már olyan év, hogy még egy csokrot sem tettem el 'télire'.
Sosem tudom, mikor kellene leszedni. A kis virágok soha nem egyszerre nyílnak, eleinte azt gondolom, hogy még hagyok nekik egy kis időt, aztán a következő pillanatban már le is késtem róluk.

Idén elhatároztam, hogy legalább egy ajtódíszt készítek belőlük. A türelem nem tartozik a legfőbb tulajdonságaim közé. Gyerekkoromban úgy varrtam a babámnak ruhát, hogy lefektettem az anyagra, körberajzoltam, majd a vonal mentén összevarrtam az anyagot, végü kivágtam. Dadamm! Kész is volt. Öltöztetésnél nagy előnyt jelentett, hogy a baba fejét könnyen le lehetett venni. Na de vissza a koszorúhoz. Olyant kerestem, amihez nem kell sok hozzávaló, és nem túl bonyolult elkészíteni. A http://szememtukreben.blogspot.hu oldalon találtam rá a pont nekem valóra. Ahogy fonogatni kezdtem, rájöttem, hogy éppen így készítettünk régen százszorszépből is koszorút.

Az enyém végül nem lett olyan szép, és olyan nagy, mint a blogon látható. Bár, ahogy elnézem ezt a képet, sikerült úgy fényképeznem, hogy hatalmasnak látsszon. (Na jó, nagynak ... nagyobbnak, mint amekkora. Valójában az átmérője nincs több huszonkét centinél.)

Talán készítek egyet a kertkapura is.



07 June 2016

Egy kis manó kalandjai: 6. Erdőtündér

Egy kiadós éjszakai zivatar után ragyogó napra virradtak Manóvölgy lakói. Zöld párában úszott az erdő, és a virágok tisztára mosott arcukat a Nap felé fordították.

05 June 2016

Egy kis manó kalandjai: 5. Ha nagy leszek

Ha nagy leszek, felhő leszek,
virágokat öntözgetek.
Ég és föld közt körbejárok,
megmosdatom a világot.

Ha nagy leszek, Hold is leszek,
sötét éjen eléd megyek.
Világítok vándoroknak,
álmot osztok álmodóknak.

Ha nagy leszek, szellő leszek,
szalmaszálat megkergetek.
Mosott ruhát szárítgatok,
fáradt arcot simogatok.

Ha nagy leszek, a Nap leszek,
búzakalászt megérlelek.
Kemény faggyal szembeszállok,
melengetem a világot.



03 June 2016

Egy kis manó kalandjai: 4. Titinke fésülködik

Titinke nem szeretett fésülködni. Reggelente, amikor Tobozka apó megpróbálta kibontani hosszú copfjait, a manólány hangosan sivalkodott: – Húz, papácska, húz! Elég lesz már!

01 June 2016

Tündértánc

Tündérek tavaszi láza
Üveggyöngy harmatba zárva
Napfény és árnyak
Derű és bánat
Egy tánc, mit a szív mélyén járnak